Gyászolják szerettei, gyermekei... Pontosabban a meg nem született gyermekem. Én már képes lettem volna gyereket szülni neki. De csak én éreztem így.

Kezd a fejem kitisztulni, már más színben látom minazt, amit mondott, amit tett. Tulajdonképen az ellenkezőjét tette annak, amit mondott. Most minden hazugságnak tűnik. Azóta, h elváltunk a reptéren, szépen fokozatosan leépített. Egészen addig, amíg már nem bírtam cérnával a dolgot. És megint csak menekül, nem hajlandó megoldani a problémát. És már lassan-lassan, ahogy majd az emlékek halványulnak nem az fog fájni, hogy elhagyott, hanem az ahogy azt tette.

Ami engem illet, az utóbbi időben rengeteget sírtam miatta, érte, utána. Minek? Csak törtem magam egy délibáb után. Már nem ismerem azt az embert, aki kiment Belfastba. Teljesen megváltozott.

Pórbálom pozitivan felfogni a helyzetet. Ő az, aki egy nem mindennapi lehetőséget dobott el magától. Nem sok ilyen csaj nem szaladgál az utcán :-P Szerintem egy 10-es skálán, ha egy kicsit adok magamra simán megvagyok 8-as, az eszem a helyén, szivem a helyén, kicsit főzök, kicsit rajzolok, kicsit írosgatok is, érdekel a művészet egy kicsit a sport, kreatív vagyok és talpraesett. (ez akár hirdetés is lehetne, várom a jelentkezőket ;-)

Lefoglalom magam, amivel csak lehet. Most van 1 hetem a vizsgákig, remélem tudok majd koncentrálni. Aztán pedig, azon a héten, amikor jött volna inkább elhúzok innen, és megyek Franciországba! aztán rákövetkező hetekben Belgiumba. Szépen felosztom a napokat. Kitaláltam magamnak egy teljesen régi-új hobby-t, de psszt... ez még titok. Hamarosan beindítom ezt a projectet is :-P

Ami a pasikat illeti... Nincs kedvem már megint tini sztorikhoz, meg "utálom az összes nyavajás hapsit, mind olyan..."-hoz.  Ez a szakítás is épp elig "tinis" volt. Már sokkal idősebbnek tartom magam, már rég papást-mamást kellene játszanom. Fogalmazzunk úgy, h nem zárkózom el a lehetőségektől, de annak a hapsinak igencsak fel kell majd kötni a gatyáját, ha ki akar velem kezdeni!