John Everett Millais – AKI LÁTNI AKARJA SIESSEN (azaz látogassatok meg végre!) mert csak május 18-ig látható. Sajnos ezt hagytam a végére, már nagyon elfáradtam akkorra, de még biztosan visszamegyek. Életemben nem sok olyan festményt láttam, ami ilyen nagy hatással volt rám. Millais képei pedig egytől egyig remekművek. Egyszerűen káprázatosak. Munkácsyt nagyon szeretem, mert egy-két képen az emberek nagyon kifejezők. Na, Millais-nak minden képe… A Hugenotta… Na az a kép kell. Még nem tudom, hogy szerzem meg khmm vagy a poszterét. A szerelem, az aggódás, a féltés, a gondoskodás és a hithűség kimerevítve egyetlen pillanatba. A kép egy katolikus lányt ábrázol, akinek a szerelme egy hugenotta. Miközben öleli, megpróbálja a férfi karjára kötni a fehér kendőt, jelezve, hogy katolikus, de a férfi a másik kezével lehúzza, közben az arcukon a tiszta szerelem. Bevallom megkönnyeztem. Volt olyan képe is, amin elnevettem magam… A színek pedig káprázatosak. Míg van Goghnál úgy ahogy el tudtam képzelni, hogy hogyan haladt, mit használhatott, Millais… halvány lila gőzöm is. A textília festése hihetetlenül élethű. Az Oféliát (Ophelia) pedig felesleges dicsérni. Remekmű. Millais a festészet Leonardo Da Vinci -je :-)))
Néhány új képet feltöltöttem.