Ma visszavedlettem turistává, ami eléggé feldobott. Először is megint találkoztam magyarokkal. Újra hangsúlyozni szeretném, hogy mekkora élmény, ha megszólalnak melletted és érted... úgy megdobban az ember szíve. Szóval néhány hapsi éppen ajándékot vásárolt az otthoniaknak, megszólítani nem mertem őket, elég gyanús figurák voltak... de annyira magyarok, de annyira... az egyik előző nap vett egy fapapucsot - plüssből :-))) (igen, ilyen is van) és kicsinek bizonyult, úgyhogy már megy is, kicseréli, mire a másik felhívta a figyelmét, hogy nem biztos, h emlékeznek rá, mire az: a múltkor is kicseréltem azt a vackot, pedig nem az az eladó volt.
Eztán nem sokkal később egy párra akadtam kicsi babával - kellemes élmények közzé sorolható. Aztán az egyik üzletben megint -magyar dömping, de miért viselkedik mindenki utálatosan? Mert hát a hapsik sem éppen mézes mázosan beszéltek egymással, de itt a csajok. "Na gyere ide, ezt nézd meg. - Nem megyeeeeeek. - De gyere. - De neeeem." Meg hasonlók. Ok, őket sem szólítom meg. Bár korombeliek voltak, nyilvánvaló, hogy nem az én "súlycsoportom". De még ez is rendeben volt. Csak amikor megszólaltak angolul, na akkor hirtelen inkább letagadtam volna, hogy magyar vagyok. Nem tudom eldönteni, h nevessek vagy sírjak. De inkább az utóbbi. Szerintem mindenki megérti azt az egyenletet, hogy 1= 1 euro, 5= 4 euro. Nekik nem sikerült. Aztán azt próbálták meg kiszedni az eladóból, hogy van-e piros bögre. Földbe gyökerezett a lábam. "Does You Have This red" "RED, red". (A nagybetűkkel a hangsúlyt próbáltam érzékeltetni) A nyelvtan... na mindegy én sem vagyok egy zseni, de... Most már értem miért dicsérte meg egy lengyel lány egymás után kétszer is kiejtésemet. Borzasztó.
Angol nyelvoktatást magyaroknak!
Meg magyar helyesírást... rámférne.
