Fura érzés itt magyarnak lenni. Valamiféle nemzeti öntudatot ad és kezdem felfogni, miért is nagy szó az, hogy Kálvinista Róma. Élesebben kezdem látni a nyelvek közti különbséget, otthon annyira nem hívják fel erre a figyelmet. Olyan fura érzés az, amikor az utcán megy az ember az előtte haladók pedig magyarul beszélnek. És csak én tudom, hogy megértem őket. És valahogy már ezzel az ismerőseimmé válnak. Majdnem leszólítottam azt a két középiskolás lányt, aki előttem beszélgetett, de rájöttem, h csak megijeszteném őket.
Meg nem tudom mondani, hogy mennyi hülyeséget hoztam össze részegen angolul, sokszor még magyarul sem tudom megmondani.
De egyszerűen leírhatatlan érzés. Megismertem a házban lakókat úgy nagyjából, nem jutnak eszembe a szavak magyarul… és ez többször is előfordult, szóval hihetetlen, azt hiszem éppen ezért jöttem ide. Olyan intelligensek olyan tájékozottak. Sokszor gyereknek érzem magukat mellettük. Többségük mondjuk jogot tanul, talán ezért is. Most eléggé be vagyok csípve, de ha így tudtam beszélni, akkor mindenhogy. Fura, hogy mindenki beszél, zaj van, de akkor is megértem. Ez egyszerűen leírhatatlan. Annyi különböző kultúra, de mégis olyan hasonló. Pl. az egyik indiai srác az ottani helyzetről beszélt-én így biztosan nem tudtam volna- a diákok helyzetéről, a kitörés esélyeiről, de ugyanakkor annyira hasonlított Gézára hogy az hihetetlen, aki ismeri az ismeri, aki nem az nem, ő egy jelenség. Nos ebből a jelenségből már kettő is van J a gesztusok,a testalkat, csak a bőrszín nem egyezik. Az egyik orosz lány, Olga, úgy néz ki mint az unokatestvérem Ágota. Az első embe,r akit megismertem a bulin Flórian, egy román fiú. Ki gondolta volna, régen ellenséget jelentett a román, vagy valami megvetendő dolgot, de most kedves szomszédot, aki közel lakik, tudja azt, hogy mit jelent a pálinka, a szegénység, az orosz elnyomás etc. Van egy térképe kinn a falon Romániáról, és pont rajta van Debrecen is, leírhatatlan érzés. It feels like home. Megint csak.
Messze vagyok, de mégis közel. És segít mindenki, tudják, h mit jelent az, h messze lenni otthontól, egyedül lenni. És életemben először igazán büszke vagyok arra, h tudok magyarul, mert mindenki más számára ez a világ legrejtélyesebb nyelve és bár számítottam arra, hogy gond lesz a nevemmel, a vártnál még több gond van vele. Aztán itt van egy amerikai lány, aki művészetet tanul, nem tud más nyelvet, mert minek, de nekem ez tökéletes, jó lenne, ha együtt elmehetnénk kiállításokra. Tipikus amcsi be nem áll a szája, de tájékozott. Stella Brown –nak hívják. Volt ott még egy Kanadai srác, Den, aki sokat utazik, még egy francia lány, akinek a neve a Lillához hasonlít Liana, ha nem tévedek- de ki emlékszik már, aztán egy zsidó srác. Maxiumum 20 ember élhet itt. Olyan sok ember azonban biztos nem, talán 15, szóval ideális közösségnek. Ja, van mexikói srác is, aki jogot tanul, a neve olaszos, ennyi maradt meg. Most ennyi elég, így is félregépelek. De a rossz érzés most kezd előjönni, h sok hülyeséget hordtam össze. :-P
És kiderült, h az orosz lányok is angolul fognak tanulni. Ha ők boldogulnak, akkor én is.
